Kicsit magyar, kicsit osztrák, kicsit szlovén. Mi az?
Hát MZ Clubos Őrség túra!
A
lenyugvó nap utolsó sugarai csillannak meg a sötét pleximen, a közelgő
szürkületben egyre kevesebbet látok. Eddig a szembe tűző nap, most pedig a
sötétség miatt. A völgyekben, szűk erdei utakon még sötétebb van, szinte már
semmit sem látok, de húzom a gázt, recseg a sportkipufogó, pörgetem az ETZ-t,
haladni kell. A GPS szerint már csak 15km, oda kell érni sötét előtt…
Valahogy
így jár az, aki bár 2 hónappal előre feliratkozik a túrára, de csak a tervezett
indulás előtt 2 órával kezd el pakolni. Mert nincs meg a sátorvas, nincs itthon
olaj, na meg még indulás előtt a GPS-tartójáról is kiderül, hogy el van törve.
Így aztán 2 órás késéssel sikerült elindulni, a navi a leglogikátlanabb
útvonalon vezetett, de fél nyolcra csakcsak odaértem Szalafőre a második Őrség
túrára, Kálci szervezésében.
Bár
nulladik nap volt, de a csapat 90%-a ott volt már. Sötétedés előtti utolsó
pillanatban – Bazso-val, és Papp-lannal együtt
– még felvertük a sátrakat, aztán a szervező által a csapat részére felkínált
vacsorát fogyasztottuk el, és kellemes sörözgetés vette kezdetét. Az idő
viszont hűlt, és hűlt. Kezdtem fázni,
gondoltam majd a hálózsákban nem lesz ilyen hideg. Hát, tévedtem. Nagy élmény
volt az éjszaka, negyedóránként vacogva nézegettem az órámat, hogy mikor lesz már reggel? Pedig pulóvert,
kabátbélést, nadrágbélést, mindent magamra húztam ami szóba jöhetett. Persze,
hogy tök értelmetlenül, ugyanúgy vacogtam tovább egész éjjel.
Napozunk a táborban
Emiatt
aztán nem csoda, hogy reggel hétkor már kiugrottam a sátorból, és kiálltam a
napra melegedni J A hajnali hőmérséklet mint kiderült,
kemény 8 fok volt. Az éjjeli pára vastagon betakart mindent, úgyhogy magam
mellé állítottam az ETZ-t is a napra, a dobozokat is gondosan kelet felé
fordítva.
8
órakor gondoltam már talán fel lehet verni a tábor csendjét a rezóm
recsegésével, elindultam: bevásároltam a reggelihez, megfürödtem, közben a
tegnap hiányzó 1-2 ember is befutott.
Itatás!!!
9
órakor Kálci összetrombitálta a csapatot, majd egy rövid program ismertetés
után elindultunk. Egy rövid tankolási
szünet után Szlovénia felé vettük az irányt, ahol az első megállónk a
hármashatárkőnél volt, Ausztria-Szlovénia-Magyarország találkozásánál.
750m hegymenet
A
motorokat lent hagytuk, így 750 méteres hegymászás következett. Képek, és
videók tanúsítják, hogy kemények voltuk, nem úgy mint az utánunk következő
túristacsoport, akik kisbuszokkal jöttek fel. Lejönni viszont már nehezebb volt
mint felmenni: rohadtul tud törni a motoroscsizma a murvás hegyi utakon lefelé
jövet (bár ezt párszor már megtapasztaltam).
A Hármashatár-kőnél
Miután
mindenki leért továbbindultunk, a hegymászás során elvesztett energiát pótolni
kellett, úgyhogy a cél az étterem volt. Itt két menüből lehetett választani:
sonkatál, vagy pincepörkölt. Maga az étterem is inkább egy borospince jelleget
hordozott, érdekes, hogy mennyire máshogy értelmezik nálunk, és Szlovéniában
azokat a fránya EU-s előírásokat. Janival ( a tulajjal) félig németül, félig
angolul, félig pedig mutogatva, de sikerült megértetni, hogy szeretnénk bort
vinni. Hoztam kapásból 2 üveggel, meg az esti hangulathoz egy ásványvizes
flakonban „murcit” is. Az ebéd finom volt, a hangulat jó, na és a kis pincérlánykára
is szemet vetettünk páran. ;)
Szlovéniai EU-konform ebéd
Kis
pihenés után újra elindult a csapat, immár Magyarország felé vettük az irányt.
Az itthoniakhoz képest kiváló utakon kanyarogtunk, ami a határ után egyből
megváltozott. Onnan inkább már csak zötyögtünk a Vadása-tóig. Ez volt az újabb
pihenő, kis fagyizás, csoportkép, beszélgetés. Közben két, szintén ott pihenő
motoros csaj is megkapta a magáét: elég szar lehet, mikor kb 50 ember bámul
rád, figyeli minden mozdulatodat, és közben félpercenként megjegyzéseket kapsz.
Kb 10 percig bírták a csajok, aztán menekülőre fogták a dolgot. Persze a
tekintetek kereszttüzében a kis RS Aprilia benzincsapja zárva maradt, a
dombtetőnél már leállt a gép.
A csoport a Vadása-tónál. Szép létszám, nem?
Nekem
itt sajnos kis szerelés is befigyelt, ami a 251-estől (leszámítva a
lengyelországi főtengelycsapágy-cserémet) szokatlan volt. Ugyan már mikor
megvettem a motort, akkor is láttam hogy van egy kis repedés a hátsó lámpámon,
de nem foglalkoztam vele. Hiba volt. A kétütemű folyamatos rezgésétől a
repedések továbbmentek, és a hátsó lámpám egyszerűen lefittyedt a helyéről.
Gyorssegélyként szigetelő szalaggal vissza lett fogatva, úgyhogy 2 perc alatt
újra menetkész volt a paripa.
Ezek
után továbbindultunk, kisebb műszaki
hiba szakította szét a csapatot: az egyik kisTS hátulja olyan furcsán
imbolygott, jeleztem a srácnak, hogy álljon meg mielőbb baj lesz. A
sárvédőtoldat csavarjai vesztek el, már csak egy csavar fogta, a kerék pedig
faragta végig a sárvédőt. A dolgot egy gyorskötözővel, és egy
rendszámtartóból származó csavarral orvosoltuk, majd a benzinkútnál utolértük a
csapat többi részét. Innen már Szalafőre vitt az út, ahol kezdetét vette a
vacsora és az iszogatás. Mindenféle pálinka, bor, és a szlovén murci segített
feldobni a hangulatot. („Ez murci? Ez nem murci bazdmeg, ez BOR! Hát a murci az
még majdnem olyan mint a must, édes, ez meg nem! Ez már elforrt bazdmeg, ez már
bor!”)
Ez NEM murci!!!
A
fenti hangulatfokozók után elindultam a sátramból kiszedni a matracot –
eldöntöttem ugyanis, hogy éjjel sátor helyett a házban a földön alszom. Na
persze ez nem ment olyan könnyen. Próbált már valaki tök sötétben, részegen,
guggolva előrehajolva átpakolni mindent a sátorban? Nem? Pedig érdemes
megpróbálni. Először fejjel előre beestem a sátorba, aztán miután kikászálódtam
belőle, figyeltem, hogy előre ne essek. Ez sikerült is: inkább hanyatt estem,
és egy fél bukfencet lenyomva kikötöttem a motor mellett.
Végül
csakcsak sikerült kiszedni a matracot a sátorból, újra felpumpálni, és bevinni
a házba. Éjjel aztán erős horkolásra ébredtem. T-bee, és matraca közben eltűnt
mellőlem, az ablak mellett fekszik valaki, meg valaki morgolódik a kanapén is.
Hála a korábbi fősulis lakótársaknak, a horkolás engem nagyon nem tud zavarni,
úgyhogy aludtam tovább. Hajnalban félálomban ugyan hallottam egy ETZ-t
elindulni, és elmenni, gondoltam valaki már megy fürdeni. Hát majdnem. Kreppnek
lett elege, hogy nem tud aludni, úgyhogy felpattant a motorra, és elporolt
hazafelé.
A
reggeli program az előző napihoz hasonlóan indult, a csapat jó része elment
reggelizni, majd Ausztria felé vettük az irányt. Az előző napi zárómotorosok
egy része elment (Krepp, Papp-lan), úgyhogy én is beálltam. Hát, ez nagyobb
poén mint gondoltam. Marha nagy feeling elkenni az ETZ száját, és nyélgázon
elhúzni a több mint 40 motorból álló csapat mellett.
Kisebb
gondok persze akadtak. Először eltévedünk, mondjuk ez még tetszett is, legalább
láttuk az osztrák falucskák nyugodt kis életét. Utána aztán végképp
kettészakadt a csapat: Boge motorja rendetlenkedni kezdett, a fél csapat
hátramaradt vele, a többiek pedig elmotoroztak Güssingbe. minden ki lett
próbálva: karbipucolástól a gyújtásállításig. Közben kiderültek a Wartburg, és
MZ megszakító közti különbségek. Míg ment a javítás, magyar, és osztrák
motoroscsapatok húztak el mellettünk, aztán egyszer csak MZ (illetve Kanuni)
hangot hallottunk: Kálci jött vissza értünk.
Páran
maradtak tovább szerelni, a csapat maradékával pedig továbbmentünk Güssingbe.
Még volt időnk felmenni a várba is. Felfelé a siklóval mentünk, lefelé már
gyalog. A múzeumot kihagytuk, oda csak Sunbim, és HLaci mentek be. A kilátás
nagyon szép volt a várból, de némi restaurálás azért ráférne. Bosszantó volt,
de ajándékboltot sem találtam.
Güssing-i panoráma
A
vártól már hazafelé vettük az irányt, Boge motorja sajnos ismét csak megállt,
Kálci maradt vele szerelni, így nélkülük gurultunk vissza Szalafőig. Itt a
csapat megebédelt, majd indulás haza.
A
túra szuper volt, a szervezés profi, az ETZ is jól teljesített, 550km-t mentem,
4.7 l-s fogyasztás mellett.
