Tátra-túra 2010: Irány Krakkó!

A Tátra egyik szerpentinjén húzom tövig a gázt, éppen három faszállító kamiont előzök, a fordulatmérő 6000-nél, a km-óra 120-nál bólogat, a fejemben már leszállt a vörös köd. Nem érdekel már sebességkorlátozás, hajtűkanyar, vagy akár a dupla záróvonal sem. Egy cél van: haladni, haladni, haladni a többiek után…

MZ-vel Lengyelországba menni… Micsoda ötlet már…

Na de miről is van szó pontosan?

13 MZ, egy jó csapat, 1429km, és két főtengelycsapágy.

Gabsic Kicsi Túrája után megszületett az ötlet hogy idén valami komolyabbat kellene csinálni. A motor megvolt hozzá, hiszen a 125-öst lecseréltem 300-asra. 

Hát akkor gyerünk, de hova?

  

És ekkor megláttam az MZ Klub fórumán: Tátra Túra II.: Irány Krakkó!

Na hát mondom ez kell nekeeeeem!!!

Tehát beneveztem. A hivatalos időpont 12.-15. között volt, de én elindultam már 11-én, és a végén 16-án értem haza. De ne szaladjunk ennyire előre! Szóval 11.-én indultam Tapolcáról, irány Székesfehérvár, ahol Smile kollégánál tettem egy villámlátogatást, majd rokonoknál töltöttem az éjszakát. Tapolcától Fehérvárig 110 körüli tempót kényelmesen tartotta a gép felpakolva is, ezt jó előjelnek tekintettem.

12-én reggel korán keltem, majd 7kor indulás Balassagyarmatra, ahol a túratársakkal kellett találkozni. Esztergomnál mentem át a Dunán, és egyben a határon is, aztán hagytam hogy onnantól az igo navigáljon. Minden a vártak szerint alakult, időben érkeztem Balassagyarmatra, csak az volt furcsa, hogy közben 4x átmentem a határon…

A csapat 10-kor indult Balassagyarmatról, 13db MZ motor jött össze. Egyből Szlovákia felé vettük az irányt, az első állomás Besztercebánya volt, ahol az ebéd, és hozzá egy nagyon jó seggű pincércsaj várt ránk. 

 Magyarul egy szót sem tudott, ahogy az étlapban sem volt egy árva szó sem semmi emberi nyelven (emberi nyelvek nálam: magyar, angol, német). Találomra böktünk hát rá valamire, ami olyan rántott hús szerű formát mutatott. Vörcsi mást választott, mert hátha a mienk sajttal töltött, ő pedig csak húst akart, sajtot nem. Hát aztán kihozták a kaját. Vörcsi mit kapott? Rántott sajtot :)

Ezután indulás tovább Árvaváraljára, ahol a várat akartuk megnézni. A fenti szerpentineshez hasonló tempót motoroztunk itt végig, mert eléggé elnyúlott a csapat eleje. Az út felénél aztán volt egy pillanatnyi finom kis megragadásom, meg a motor is elég furcsa hangot kezdett kiadni. Cikkkkkk-cikkkkkk-cikkkkkk-cikkkk-cakkkk-cakkkk-cakkkk… Mi a fene lehet ez? Csapágy? Gyűrű? Kuplung? A dologgal mindenesetre nem foglalkoztunk többet, 10-en indultunk várat nézni, Vörcsiék meg a közben cellazárlatossá vált akksija helyett vettek újat a Trophy-ba. 

A vár csodaszép, számos magyar vonatkozással, de persze magyar (vagy angol) idegenvezetés itt sem volt. Éljenek a szlovákok ugyebár. 

Na de mindegy, szóval szép volt a vár, és a kilátás, de menni kellett, indultunk Habovkába ahol az aznapi szállás volt. Habovkát megtalálni nem volt, gond, de a szlovák számozás, na az valami borzalom. A harmadik helyi végül képes volt minket elvezetni a szállásra, ahol szétkaptuk a blokkot. Vagyis csak a hengert akartuk levenni, hogy hátha többet látunk. Hát láttunk. Ezt ni:

Tehát mint a mellékelt ábra mutatja, ki lett herélve a paripa, komplett blokkszétszerelés következett, méghozzá csak hozott anyagból dolgozva. Ezek: pár csavarhúzó és villáskulcs, plusz amit találtunk: egy kis tűzifa, és némi terméskő. Hát ebből aztán lehet motort csinálni… 

De Nyakas megoldotta, és ezért minden tiszteletem az övé! Én itthon a műhelyben normális körülmények között meg tudtam volna csinálni, de ott este, a szállás udvarán… Egyedül halott lettem volna. A tulaj közben szerzett egy szerelőt, aki bután nézve, kissé piás fejjel bólogatott, hogy reggel megoldjuk a dolgot.

13-án tehát korán keltünk, fél8-ra vártuk a szerelőt. negyed kilenckor aztán felhívta a tulaj, hogy ugyan mééééé nem jön már? Hát azért, mert az udvarában lerobbant az autója. KAPUT, DEFEKT, SÁJSZE. Na akkor hogyan tovább? Faggattuk a tulajt hogy mi van a közelben? Hát egy traktorszerviz 3km. Na jó, nézzük meg, hátha van csapágyuk. A traktorszerviz egy pajta volt, ahol semmi szerszám nem volt, nemhogy csapágy, de Nyakas ekkor berágott. „Hát szétszedem én, nehogymár, csak hozzatok egy csapágyat.” A tulaj felesége telefonált párat, lesz csapágy.

A többiek elindultak Auschwitz-ba, Nyakas, Samu, Tézé, Vörcsi és én pedig maradtunk. Másfél óra múlva megjött a csapágy, csak nem jó méret!!!! Na akkor mi legyen? Tézé tudott valamennyire lengyelül, fogta a csapágyat és a számlát, elindult visszacserélni a csapágyat. Újabb két óra f@szverés következett, majd miután Tézé meghozta a jó csapágyakat, nekiálltunk a blokkot összerakni. Ez már szinte szakszerűen zajlott, hiszen a terméskő helyett már kalapácsot használtunk, plusz még egy disznóperzselő is előkerült 

Délután négy után kész lett Niki, gyors összepakolás, és végre indulhattunk Krakkóba. (Köszi a kitartást srácok!!!!!) Sajnos a láncvédőm valami ok miatt durván elkezdett kattogni, és útközben derült ki, hogy a váltó is kicsit esetlegesen működik, néha nem történik semmi váltáskor, néha meg csak üreset találok váltáskor nincs meg a fokozat, de ettől még vidáman ment a gép. Vörcsi kevésbé volt szerencsés, ugyanis nem volt töltése, többször is leállt neki a gép útközben. Furcsa volt még a lengyel autóút is: autópálya helyett csak autóút van, ráadásul ők nem ismerik a le/felhajtó sávot! Ha rámész az útra akkor vársz hogy legyen egy kis hézag ahova beférsz, aztán nyomod ahogy a csövön kifér, mert mögötted 100-110-el jön a forgalom.  

Estére megérkeztünk Krakkóba, ahol a szállás megtalálásával kisebb gondok adódtak, sőt még a belvárosi Balaton étteremben sem tudtak segíteni, mert csak a név és a zászló magyar, de egy szót sem tudtak magyarul… Na de végül odataláltunk az enyhén gettó utcában lévő űberszocreál Good Bye Lenin hostelbe. Végülis attól eltekintve hogy kicsit szoci a hely, a hangulat kifogástalan, egyedül az 5 zloty-s grillparty fosatta meg a brigád egy részét…

Megérkezés után Vörcsi elkezdte nézegetni a Trophy-t, hogy a töltésgondot mi okozhatja. Levette az akksifedelet, én meg néztem. Aztán csak néztem, néztem csodálkozva. Végül nagy szerényen megkérdeztem, hogy mi a f@szt keres 12Voltos akksi a 6Voltos motorban? Persze hogy nincs töltés...  

Na aztán leparkoltunk, kipakoltunk, majd a többiekre várva levonultunk a bárba. Itt a welcome drink után átpártoltam a Tatankához. Ja, hogy nem tudjátok mi az a tatanka? Hát azt kevésbé művelt helyeken almás zubrowkának hívják :P Volt még six shot, vagyis hatlövetű, ami hat különböző különleges lengyel vodka 15 Zloty-ért: 

 Este még sétáltunk egy jót a városban, a csapat kevésbé fotós fele meg pár csajt próbált összeszedni a bárban,  de mérsékelt sikerrel. Apropó csajok. Hát én nem tudom mi volt, de olyan dúúúrván jó nők voltak hogy csak pislogtam. Tapasztalatok szerint egyébként a lengyel csajok jó fejek, a nép általában is kedveli a magyarokat. (Ne feledjük a magyar-lengyel barátságot, hiszen Polak - Wenger dwa bratanki i do sabli i do sklanki J)))

Másnap reggel szokásos korai kelés, aztán Kriglivel és Tibee-vel elmentünk boltot keresni. Bankot bank hátán azt találtunk, de a boltot csak nem találtuk. Hát mi lehet kiírva egy élelmiszerboltra? Krigli végül megtalálta a bazinagy „KEFÍREK” feliratot :) Itt aztán voltak gondok, mert bár a lengyelek kis nejlonzacsikban vitték a zsömléket, de mi nem találtuk hozzá a zacsit. Nem volt sehol, de végül Tibee ezt is megoldotta: nagy zöldséges reklámszatyrokat emeltünk el, és abba raktuk a zsemléket :) A piát aztán hiába kerestem, végül kezdett gyanús lenni, hogy bizony bent a boltban nincs egy csepp sem, és ekkor jöttem rá miért láttam én előző nap minden sarkon „Alkohola” feliratú kis üzletet. Jajám, csak speckó piaboltban lehet alkoholhoz jutni. Na ha erre ilyen ügyesen rájöttem, el is vertem minden zlotymat Zubrowkára.

Reggeli után aztán lejártuk az előző esti éjszakai kört újra, immár nappal, plusz most még be tudtunk menni a Wawel-be is. Tényleg szép. Ők legalább elmondhatják magukról hogy van történelmük. Ja és érdemes odafigyelni ha szuvenirt vásárol az ember hogy nyugodtan lehet alkudni!

Séta után aztán felkerekedtünk, és indultunk Wielickába sóbányát nézni. Nagy nehezen találtunk egy ingyenes parkolót, mikor egy másik csapat magyar motorossal is összefutottunk, akik aztán hozzánk csapódtak míg a bányában voltunk. A bánya valami nagyon durva. Minden sóból van, gyönyörű szobrok, faragások, és a bányászat múltját és jelenét is szépen bemutatják. 

Egyébként 135 méter mélyen voltunk, ahova lépcsőn kell lemenni. Felfelé viszont lift hoz, méghozzá nem is akármilyen. A heringek a konzervben érezhetik így magukat, ha egy Mig-29-el műrepülni viszik őket.

A bányanézés után aztán indultunk Felsőtátrafüredre. Megérkezni sajnos nem volt ilyen egyszerű, a fél csapat leszakadt, Krigli motorja rendetlenkedett. 

Nyakas és Kisbocsi visszament segíteni, hatan viszont elindultunk tovább, mert a szállást meghatározott időben el kellett foglalni. Ekkor következett az egész út egyik legszebb szakasza, a Tátra tényleg szép, csináltunk is pár képet a csonka csoportunkról is.

 A Penzion Vila Miramonti talán az eddigi legfullosabb (na és emellett a legolcsóbb!!!!!) kecó volt, olyan kilátással amitől álmodni sem lehetne szebbet. Samuval, Tibee-vel és Tézével elmentünk éttermet keresni, ami szintén nem volt egyszerű. Na az étterem az könnyen meglett, de a szlovák étlapot kisakkozni, na meg hogy egyáltalán este 9-kor van-e konyha még…. Jött a pincércsaj, elkezdtük kézzel-lábbal magyarázni hogy mit is akarunk, ez ment kb. 2 percig, aztán a csajszi mosolyogva közölte hogy mondhatjuk magyarul is, mert különben soha nem fogja megérteni. Egyébként teljesen jól beszélt magyarul a kis szöszi, Tézé (szokás szerint) rá is mozdult. Megkóstoltuk a helyi sört, ami valami jóféle anyag volt, szerintem jócskán 5% feletti alkoholtartalommal. Ez Tézének valószínűleg kicsit meg is ártott, mert miután a kis szöszinél nem aratott nagy sikert, minket kezdett szórakoztatni kissé erotikus történeteivel. Köszönjük Tézé! :D Közben megérkeztek a többiek is, de kissé morcosan külön ültek tőlünk.

Másnap reggel kicsit borús volt az idő, páran Vörcsi első fékjét kezdték el megjavítani, nekem pedig kezdett fájni a torkom: Wieliczkánál sajnos túl sok jéghideg iceteát ittam meg, túl gyorsan. Felpakolás után gyorsan kitaláltuk a programot: a csapat indul a lanovkához, Vörcsi és Tézé pedig jönnek utánunk ha elkészült a fék.

A terv jó volt, csak pár apróság jött közbe: mi még csakcsak odataláltunk a lanovkához, és sikerült ingyen parkolni, kb. 1.5 km-re a lanovkától. Fel is caplattunk a hegyre, Grafi elment jegyet venni, én meg valami innivalót szereztem mert a torkom egyre jobban fájt. Végre kaptam teát, keresem a többieket, épp mennek át a bejáraton: megyek oda, csak egy baj van: Grafi lement a többiek elé, nekem pedig nem hagyott jegyet. Naggggyon jó, 1.5 km leereszkedés a hegyről a motorokig. Itt vártam 20 percet Vörcsiékre, de nem jöttek meg, valahol eltévedtek. Samu megpróbálta megtalálni őket, de sikertelenül. Na ekkor újra elindultam fel a hegyre egyedül, majd – mivel már volt jegyem – végig fel a lanovkával. Hát a látvány valami csodálatos, azt már lehet panorámának nevezni! 

Fent a többieket is sikerült gyorsan megtalálni, bár jócskán le voltam maradva tőlük. Később Pereccel összefutottam aki szintén le volt maradva, úgyhogy együtt csináltunk még pár fényképet, aztán futás a többiek után, akik már csak ránk vártak a hegy aljánál.

Az egy órás csúszásunkat megtartva dél körül el is indultunk a Csorba tóhoz, de ekkor már sejtettük előre, hogy nem ússzuk meg szárazon. A Tátra nyugati oldala reggel óta morgott, vészjósló dörgéseket hallatott magából. A tóhoz közeledve az út egyre vizesebb lett, így amikor beértünk az esőfelhőbe megálltunk, és mindenki felvette az esőruháját (már aki hozott, persze).

Csorba tóhoz érve már kellemesen esett, így a tó megnézése előtt inkább egy éttermet szavaztunk meg magunknak. A fizetős parkolót itt csak egy kis behajtani tilos árán sikerült kikerülni, viszont így eljutottunk az étterem parkolójába, ahol már nem kellett fizetnünk. Itt aztán a fájós torkommal csak egy forró húslevest ettem, miközben odakint elszabadult a pokol: Egyszercsak lekapcsolták odakint a világítást, a környékre ijesztő sötétség borult a déli órákban, és egy hatalmas vihar vette kezdetét. Az, hogy "ömlött a víz", édeskevés kifejezés ehhez, aggódva néztünk kifelé az ablakon a hatalmas özönvizet látva. A kávét már nem is kértük ki a végén, csak fizettünk, és igyekeztünk az eső egy apró enyhülését kihasználva elindulni (a Csorba tó ismételt kihagyásával).

Ez viszont nem volt olyan egyszerű. A 12 motorból 2 egyáltalán nem, míg egy pár másik csak nehezen indult. Az egyik Grafi gépe volt, egy gyertyapipatörléstől újra használhatóvá vált. Közben Vörcsi küzdött a trophyval, ő nem adta magát ilyen könnyen, hosszas tologatások, és kínlódások kellettek a beindításához.

Végül a szakadó esőben csak elindultunk, de nem jutottunk messzire, mert Grafi gépe ismét leállt, pár kilométerrel arrébb. Ekkor már nem volt kétség, a gyertyapipát cserélni kellett, túl sok vizet kapott. Pár perc alatt megoldották, és már vonultunk is tovább a szakadó esőben. Ekkor már konkrét tervek voltak a hazaút egyszerűsítésére, az Alacsony-Tátra kihagyásával, és inkább megkerülésével. Elvégre szakadó esőben nem vágytunk szerpentinezésre.

Egy kereszteződéshez leérve azonban 

az eső már csak szemerkélt, és ekkor úgy látszott, hogy fölösleges megkerülni, visszatértünk az eredeti tervhez, ezt mondták a többiek is. Így aztán vettünk egy elegáns balrát az Alacsony Tátra legszebb vidékeit célba véve, ami pár kilométerrel később már nem tűnt olyan jó döntésnek.

A motor zaját hangos mennydörgések kezdték elnyomni, és a hegyi etap első részénél megpillantottuk az ellenséget: Igen komoly viharfelhőket a völgyben, amikkel frontálisan, szembe megyünk. Itt már nem volt megállás, jött, aminek jönnie kellett: Beértünk egy olyan viharba, ahol eleinte azt hittem jégeső hullik, annyira csípett a motoros kabáton keresztül, de igazából csak _kicsit_ nagyszemű eső volt. Teltek a kilométerek, a vihar fokozódott, a tempónk lassult. Elgondolkodtam hogy meg kellene állni,  hiszen életveszélyes volt, hegyi szerpentikneken szaggatni 80-90-el, mikor az előttünk menő hátsólámpáját is alig látni, pedig a  normál követési távolság felét sem tartottuk már. De végül aztán nem állunk meg. Elvégre egy völgyben egy ilyen vihar sokáig is eltarthat, nem maradhatunk végig ott, másnap munka.

Kemény kilométerek jöttek ez után. Az Ördöglakodalma hágó felé közeledve nagyon erős szél volt, tej köd (benne voltunk a felhőben), és óriási szemű szakadó eső, plusz villámok. Csak a körülöttünk záporozó villámokat láttam, amiktől még életemben soha nem féltem ennyire, mint most. A hágóra csak a csapat eleje ért fel, a maradék 9 motor megállt... benne a viharban. Nyakas és KisBocsi acsapat elejéről visszajöttek amint enyhült egy kicsit a vihar. Alig 2 kilométerre voltak tőlünk. Mi addigra már fél órája álltunk a szakadó esőben, Máté megállt motorja mellett, akinek a látszat szerint beázott a gyújtása. Másfél órát szereltünk a szakadó esőben, amíg elértek a trafóig, az ment tönkre. Közben én otthagytam őket, felmentem az étteremhez átöltözni, mert teljesen átáztam, úgyhogy magamra vettem minden száraz ruhámat....  De ekkor még nem tudtuk, hogy ez elhamarkodott döntés volt..

Miután meglett mindenki, tovább indultunk, szomjazó paripákkal, egyeseknek már tartalék állásban lévő benzincsappal. GPS szerint 10 kilométerre volt a következő benzinkút, amit be is céloztunk, bár mint kiderült az valszeg légvonalban volt. Épp kiszámolva értünk be Breznóra, és itattuk meg a lovakat. Itt ismét rendesen esett, és kis szünet után ismét esőben indultunk tovább. A maradék dombos-lankás részre ismét jutott nagy vihar, felhőszakadás, és még egy gyújtásbeázás, ami miatt gyakran meg kellett állnunk. Az egyik útszakaszon épp előttünk oldották fel az útzárat, akkor lett vége a helyi rallynak. A rallysok csak néztek, hogy szakadó esőben 12 motoros félreáll, és nézik, hogy mi gondja lehet az egyik motornak.

A feszültség a gondok és az időjárás miatt egyre nőtt mindenkiben, és 5-10 kilométer múlva ismét lemaradt a vége. Ekkor csak Kriegernek tömődött el újra, így, tankolás után a benzincsapja, amit egy kis orvoslás után sikerült is megoldani. A szakadó eső egyre enyhült, de a feszültség megmaradt, mindenki meggyötörten, elázva, és az órájára aggodalmasan pislogva jött tovább, és állt meg, ha baj volt. A Detva utáni elágazáshoz már száraz úton értünk, ez volt az a hely ahol szétvált a csapat.

Félreálltunk, elköszöntünk, kiázott, a kesztyű miatt hulla színű kezekkel kezet fogtunk, tovább indultunk. Én Sturovo felé vettem az irányt, mivel célszerűbbnek tűnt Esztergomnál bejönni az országba. Na itt aztán szidtam a gps-t, ez a 130 kilométer a legelhagyatottabb hegyi utakon vezetett, ahol 60-nál nagyobb tempót nem lehetett menni. Így este 10 után értem esztergomba, ahonnan még további 180km út volt hátra. Itt egy MOL-kútnál megálltam egy kávéra, telefon haza, majd elindultam az éjszakába. Ahogy haladtam, egyre közelebbről kezdtem furcsa villanásokat látni, ami aggasztó volt: éjszaka nem a legjobb dolog viharban motorozni. Sajnos amitől tartottam bekövetkezett: Zámolytól 5km-re belefutottam a viharba. De nem is akármilyenbe. Ahogy haladtam benne, egyre kevesebbet láttam, szépen kapcsolgattam vissza, végül már csak egyesben gurultam, felhajtott plexivel, arra várva,  hogy hátha lesz egy buszmegálló ahova be tudok állni. Sajnos a látótávolság még kisebb lett, egyesben sem mertem már haladni, meg kellett állni, mert már 10 centis víz állt az úton, nem tudtam hol az út és hol az árok. Megálltam az út közepén, majd 2-3 másodperc múlva a motor is leállt: kétségbeesetten kezdtem rugdosni, de nem indult. Minden hajnali egykor, a semmi közepén, az eddig látott legdurvább viharban. Na most hogyan tovább? Próbáltam kitörölni a gyertyapipát, de semmit nem ért, csak vizesebb lett az esőben mint korábban. Csodálkozva vettem viszont észre, hogy bár épp 250km-t gurultam egyhuzamban, a motor teljesen hideg: úgy tűnik az (eső)vízhűtésessé alakított MZ jól hűl. Jobb híján elkezdtem tolni a vasat Zámoly felé, hogy majd ott be tudok állni valami fedél alá. Egy negyed óra múlva az eső kezdett alább hagyni, majd teljesen el is állt, ekkor tudtam nekikezdeni a tök sötétben a gyertyacserének. Kb. negyed óra tapogatózás és anyázás után aztán végre bepöccent újra a vas, én pedig ismét bőrig ázva elindulhattam. Fehérváron aztán újabb tankolás, majd még egy kávé elfogyasztása után indultam tovább Tapolcára. Ekkor már kezdtem türelmetlen (és egyre álmosabb) lenni, úgyhogy míg a kávé ébren tartott, Veszprémig nyélgázon húztam neki a totál forgalommentes 8-as úton. Negyed háromra aztán fáradtan, átfázva, vizesen hazaértem, lepakolás, fürdés, majd 4-től 5-ig egy óra alvás után keltem és első munkanapomat töltöttem a Somló Volánnál.

 Nem mondom, izgalmas és kalandos egy túra volt, amikből a technikai kalandokat és/vagy az elázást szívesen kihagytam volna, de akkor most mit írtam volna le ide ilyen hosszan és drámaian?! :) Ugye, hogy át kellett ezt élni, hogy aztán legyen mit mesélni! :)

A túra teljes távja 1427 kilométer lett nekem, átlagosan 4,5 literes fogyasztással. A benzinpénzen kívül elköltöttem még 108 Eurót, és 378 Zloty-t is. 

Mi a véleményem így a végén? Eszméletlen jó volt még a műszaki gondokkal együtt is, örök emlékeket sikerült szereznem. Jövőre újra Tátraútúra!!!!!

Az összes képem itt található: http://picasaweb.google.hu/gabsicc/20100812TatraTura# 

Grafi képei pedig itt: http://picasaweb.google.com/grafur/2010_08_1215MZSTatraTura#