2010. május 23., vasárnap

Farokhosszabbító - farok nélkül

Ismét motort vásárolunk. Na most szerencsére nem nekem, hanem Smile kollégának. Mivel a kolléga úr jobban bízik a kínai csodában, mint a német technikában, ezért MZ helyett egy Keeway Exceed 200-as lett az áldozat. A korábban nézett móri és paksi gépek után most Beleznára mentünk motort nézni. Ez állapotát és árát tekintve is megfelelt, úgyhogy elhoztuk. Smile mester jött a Skodával, én meg hoztam a gépet, mivel jogsija még nincs neki :D



Szubjektív véleményem a motorról? Állapota megfelelő, kb azt a színvonalat hozza amit vártam. A vas kicsit át van alakítva, supermoto gép lett az egykori kis endúróból, méghozzá DRZ-400 kerekekkel. Ez 140es, illetve 120-as gumikat jelent, ami egy ilyen kis gépen elég komolyan néz ki. A kipufogója szerintem meg van berhelve, mert eszméletlen hangos, szintét komolyabb benyomást kelt. Tehát a hosszabbító megvan, de hol a farok?! A kis 200-as négyütemű (egykor Honda XL200-ban ketyegő) blokkocska a 10KW-jával kb egy 125ös MZ-hez hasonló mozgékonyságot ad a gépnek. Persze amire kell, arra tökéletes, hiszen tanulómotor lesz majd kollégának.

Az SM átalakításnak köszönhetően kimondottan dögösen néz ki, és a megpiszkált kidörrentőnek hála még a hangja is jó. Pár jó seggű pipit talán el lehet vele varázsolni... :)

Az átalakítás árnyoldala, hogy a kisebb kerék miatt eléggé lent van az eleje, kisebb lett a villaszög, emiatt elég idegesen reagál a legkisebb kormánymozdulatra is. A böszmenagy gumik miatt kissé bizonytalanul fordul, de a gumicsere ezen majd segíteni fog. A motor egyenesfutása viszont jó maradt, a feszes futómű pontos visszajelzéseket ad. A fékek viszonylag gyengék, a hátsó ami talán használható, de egy piros lámpán át is mentem mert nem tudtam megállni...

Kisebb melók persze majd lesznek vele, lánckerék, fékcsövek, akksitartó, bowdenek cserére szorulnak, pár dolgot festeni is kell, műszakira új gumik kellenek majd, és a repedezett műanyagokkal is kezdeni kellene valamit... De legalább a kolléga is megtanul picit szerelni, jól jön majd egyszer az a kis tapasztalat valamikor :D

1 megjegyzés: