Na most aztán már elég volt... elszakadt a cérna... ennyi, kész elmegyek... - valami hasonló játszódott le bennem. Ehhez Szandra csamclub-os blogja volt az utolsó csepp a pohárban. És amiket még külön elmondott a dologról....
Eldöntöttem, én is megyek. Ha egyszer egy csaj belevágott és megcsinálta, akkor én miért is ne???
Elkezdtem hát számolgatni, tervezgetni, időjárás-előrejelzéseket nézni, szállásokat, útvonalakat, látnivalókat keresni. Kialakult a terv, augusztus 11-17.-ig terveztem a túrát. A mivel menjek kérdésre 2 lehetőségem volt: Jawa 250 vagy MZ TS 125. Mivel a Jawa kb 2 héttel korábban lett 25 év után összerakva ezért inkább a jól bevált MZ mellett döntöttem.
A felkészülés nyűgjei után aztán, 10.-én este eljutottam oda, hogy a motor felmálházva pihent a garázsban, én pedig izgatottan forgolódva próbáltam elaludni, - ami, teszem hozzá halkan, nem igazán akart sikerülni.
Az első napon az előző esti elalvási nehézségek után reggel újabb gondok jelentkeztek: elaludtam… 9 óra körüli indulást terveztem, de fél kilenc körül ébredtem arra, hogy a szomszédban sír a gyerek. Másfél órás csúszás után érzékeny búcsút vettem anyutól, majd a közben ismét eleredő esőben nekiindultam az útnak. Keszthely környékén az eső szerencsére elállt, de addig szidtam magam rendesen: Normális vagyok? Egy hétre elindulni egy 28 éves motorral, ami már elég konkrétan főtengelyes? Ráadásul mindezt a szakadó esőben?! Ezek a gondolatok aztán elmúltak az esővel együtt, és élveztem a MOTOROZÁST.
Kis Taszári kitérő után Szigetvárra érve gyors fényképezkedés után megkerestem a várat, ami némi csámborgás után sikerült, mivel táblát nem láttam, de a térkép alapján a kis utcákat bejárva végül sikerült megtalálni.
Némileg nagyobb dologra számítottam, de így is kellemes séta és látnivaló volt.
Néhány apró emléktárgy vásárlása következett (aki nem tudná, Szigetvári Gábor a becses nevem, szóval poénképpen a családnak hoztam pár szigetvári emléktárgyat), utána pedig sietve újra motorra ültem mert elég aggasztó felhők közelítettek.
Némi szenvedés a 6-oson a csúcsforgalomban, majd Pécsre érve elég könnyen sikerült is megtalálni a kempinget amit előre kinéztem: Família Kemping, Pécs, Gyöngyösi I. u. 6. Ezt azért írom le, mert oda NE MENJEN SENKI! Messziről el kell kerülni a helyet! Tudni kell, hogy minden napi szálláshelyemet előre felhívtam még indulás előtt hogy minden rendben legyen. A Família kempinges nő a telefonban is elég tahó volt, de gondoltam egy fél perces telefonbeszélgetés alapján nem ítélek meg senkit, lehet épp azért sietett letenni a telefont mert hasmenése volt :D Hát odaérve kiderült hogy tényleg egy h**ye b@rom. Elküldött a fenébe merthogy tele vannak, nincs hely. Közöltem hogy de én szombaton telefonáltam és lefoglaltam a helyet, azt mondta hogy minden rendben. Erre válasz: JA, HÁT AZ MÉG SZOMBATON VOLT! Hát itt elszakadt nálam a cérna. Mert hogy van az, hogy le van beszélve a hely, és mikor odaér a vendég akkor elküldjük a francba??? Meg most mégis mekkora helyet foglaltam volna el a kis sátrammal meg az MZ-vel? Közöltem is a véleményemet a nővel, aki közben még 2 érkező autót elküldött. Ezután elővettem a pda-t, és örülve a mobilnetnek gúgléval gyorsan kerestem egy közeli szállást. Ez a sikondai Mediano kemping volt.
Sikondára megérkezve gond nélkül megtaláltam a kempinget, ahol végre kedvesen fogadtak, barátságos, kultúrált hely volt, a természet közelségével (magas fák, sok mókus, amik állítólag a nyitva hagyott sátrakba is beugrálnak )
Fáradt lévén gyors letelepedés után mentem is fürödni és aludni. Már félálomban hallottam meg a közeledő motorhangot, amire kikandikálva a sátorból örömmel vettem tudomásul, hogy nem vagyok egyedül, 2 másik motoros is érkezett. Utána az elalvás nem volt olyan egyszerű, mert speedmotorok nem is olyan távoli visítása, meg a szomszéd sátorban a gyerekek kiabálása nem tette könnyűvé a dolgot. Arról nem is beszélve, hogy pont sikerült valami rejtett fagyökér felett felütnöm a sátrat, ami rettentően törte az oldalam..
Összességében az első napom tehát nagyobb gond nélkül, jól zárult, örültem hogy célba értem, és egyáltalán volt hol aludnom.
Második nap reggel fél nyolc körül a békés madárcsicsergést hallgattam a sátorban fekve, mikor megint valami szpídmotor visítása verte fel az addig békés kis völgyet. Ettől aztán teljesen felébredtem, és éreztem hogy FÁJ a hátam. Az a fagyökér amin aludtam, úgy látszik nagyobb volt mint az este hittem…
Álmosan lebattyogtam a fürdőbe, útközben a már szintén ébredező, este még utánam érkező motorosok barátságosan intettek a sátorból. Borotválkozás után visszafelé sétálva szóba elegyedtem velük. Két cseh srác volt, akik mint mondták most csak egy „kis” túrán vannak, Csehország-Szlovákia-Ausztria-Horvátország-Bosznia-Horvátország-Magyarorság-Szlovákia-Csehország útvonalon. Korábban már bejárták egész Európát, legközelebb Indiába készülnek… Itt dobtam hátast… Where? India??? Hey man, it’s fucking far away! Are you sure it’s india? Kiderült hogy jól értettem, és jövőre tényleg oda mennek. Bátor gyerekek, én nem biztos hogy be merném vállalni, de az már aztán tényleg hatalmas kaland lehet… Jót dumáltunk még, megmosolyogták az MZ-met, gratuláltak, hogy el mertem vele indulni, majd búcsút vettünk, mert nekem már el kellett indulnom. Még mindig a fülembe cseng az utolsó mondatuk… Ride careful man, and beware of the cars! Good bye, and take it easy my boy, take it easy!
Induláskor aztán kiderült hogy ez az egyébként tényleg kulturált és szép kemping egész túrám legdrágább szállása volt. 2900Ft-ot hagytam ott az egy éjszakás sátorhelyért+ egy jegesteáért. De megérte, nem mindennap találkozok olyan emberekkel, mint a cseh gyerekek voltak. Remélem sikerül rendben megjárnotok az indiai túrát srácok!
Útnak indulva aznapi első célom Sátorhely határában a Mohácsi Történelmi Emlékhely volt.
Itt néhány fénykép készítése, majd az emlékhely megtekintése volt a program, aztán indultam is tovább, Bátaszék – Baja útvonalon átmentem az épp felújítás alatt álló Duna-hídon, kicsit megálltam közben nézelődni a gemenci erdőben, tízórai mellett sétáltam ott egyet, aztán folytattam az utat Kecelre, ahol aznapi második állomásként a Haditechnikai Parkot néztem meg.
Itt sokáig elvoltam, sok fényképet csináltam, és egy darázscsípést is sikerült összeszednem. Akit érdekel a haditechnika, mindenképpen nézze meg!
A további út némi eltévedés után Csengelére vezetett (kicsi eltévedés volt csak, kb 2 km után rájöttem hogy valami nem jó, mert nem volt meg az út ahova be kellett volna fordulnom…), ahol egy gyors rokonlátogatást ejtettem meg, évek óta nem látott távoli rokonoknál, aztán indultam tovább az aznapi célállomásra, Mártélyra, a Tiszapart Campingbe.
Az útnak ez a szakasza már tartogatott némi meglepetéseket és problémákat. Kezdve ott, hogy a rokonlátogatás elhúzódott, ezért megkésve indultam már el. Ópusztaszer környékén aztán egy kanyar után kigyorsítva furcsán kezdett viselkedni az MZ…5500-nál ugrándozni kezdett, gyújtáskimaradás tüneteit produkálva. 4-edikbe felváltva a jelenség megszűnt, szépen darált tovább a kis kétütemű. Sajnos visszaváltásoknál a jelenség újra jelentkezett, egyre erősebben, míg végül már 70 körülre limitálódott a sebességem, mert már 4000 körül is ledadogott. Megállni persze nem volt időm, lévén már nagyon közeledett az este… Már kezdtem ideges lenni, mikor eszembe jutottak a srácok a sikondai kempingből, és a bátorítás: Take it easy my boy, take it easy! Ez tartotta bennem a lelket, mikor az egyik kereszteződés után kigyorsítva a rossz minőségű úton hirtelen satufékkel meg kellett állnom, mert előttem valami egészen váratlan dolog terjeszkedett: a Tisza… Na itt már tényleg kezdtem aggódni, este volt, a motor haldoklott alattam, és még el is tévedek…. Mi jöhet még????
A térképet előkapva rájöttem, hogy eltévedésről nincs szó, egyszerűen felületes voltam az útvonal tervezésekor, és nem néztem hogy a kemping a Tisza túlpartján van, és itt bizony komp jár… Amiből szerencsére az aznapi utolsót sikerült még éppen elcsípnem, így némi késéssel 65-ös égrengető tempóval, ugrándozó, néha-néha visszadurrogó motorral berobogtam Mártélyra.
A kempinget egyből megtaláltam, a sátor felverése után neki is akartam kezdeni a motorjavításnak, de az éhség győzött, helyette inkább megkajáltam. Kaja után meg már kezdett sötétedni, így maradtam kétségek közt az éjszakára. Úgy képzeltem, hogy ha sikerül megcsinálni, akkor másnap folytatom az utat, ha nem, akkor egy napot ott töltök, és aztán csigatempóban elindulok hazafelé, hátha eljutok hazáig.
Az elalvás némi aggódás miatt nehezen ment, de legalább gyökér most nem volt a sátram alatt, és míg elaludtam, próbáltam megnyugtatni magam, hogy nem lesz gáz a dadogásból, miközben még mindig a srácok szövege csengett a fülemben: Take it easy my boy, take it easy…
Reggel már korán ébredtem, mivel tudtam hogy sok múlik azon, hogy mit sikerül alakítanom a technikával. Gyors reggeli után előszedtem a szerszámokat, és ami hirtelen eszembe jutott, azt megcsináltam: gyertyacsere, fontosabb csatlakozások ellenőrzése, karburátor-tisztítás, megszakítóellenőrzés.
Igazából ki is akartam cserélni a megszakítót, és a kondenzátort, de a dekni levétele után megtaláltam a probléma vélhető okát: a megszakítóra menő vezeték csatlakozója lazán illeszkedett a kondenzátornál, és szerintem adott fordulatnál a rezgéstől már nem volt állandó érintkezés. A feltevés ellenőrzésére gyors próbaút a környékben, és mivel minden rendben volt, bevásárlás (kaja, pia), és villámgyors összepakolás következett.
10 óra után kicsivel már útnak is indultam Szolnok felé, ahol a Repülőmúzeumot néztem meg.
Volt sok madár, olyan is, amibe be lehetett menni, de családi vonatkozások miatt a roncsmúzeum volt igazán érdekes látnivaló (legalábbis nekem).
Itt mókás momentum volt, hogy amint odaértem szandaszőlősre a múzeumhoz, még a fényképezőt pakoltam elő a dobozból, mikor megállt mellettem egy kisbusz, tele németekkel, akik kiugráltak és egyből körbevettek minket (engem és az MZ-t). Nagy hangos karattyolás amiből semmit sem értettem (angolul tudok "jól", németül kb semmit...), közben bólogattam és mikor úgy tűnt hogy kérdeztek valamit, akkor nagy német tudással kifejtettem, hogy já, já, emcett gút motorrád, já, já, dédéerr, gút motor. Meg hozzátettem hogy "ájm án ö túr öráund hángöri" amit szerintem nem értettek, mert angolul utána sem szólalt meg egyik sem, úgyhogy hajtogattam tovább hogy emcett gút motor, ők meg csináltak pár fényképet aztán visszamásztak a buszba és elporoltak Bár a teszkó meg lídl parkolóban is meg szokott állni mellette néha pár német, de ez a csoportosulós dolog nagyon jólesett.
Az utat Szolnoktól tovább folytatva a 4-es út hozott hasonló izgalmakat, mint korábban a 6-os, szerencsére itt hamar több sávra bővült az út, úgyhogy nekem sem kellett széthajtani a moccost, meg a rohanó idióták is gyorsan elhúzhattak a belső sávban.
A túrám során mióta átléptem a Dunát, már láttam az utakon közlekedni mindenféle, mifelénk szokatlan „járművet”, (pl özönvíz előtti traktorok a legkülönbözőbb vontatmányokkal, 1000 féle különös lovaskocsi, targonca hatalmas konténerrel az úton), de Kunmadaras után történt az eddigi legkülönösebb dolog. Szép kényelmesen, 80-90 között poroszkáltam a nem túl jó minőségű úton, mikor jellegzetes barna kupacokra lettem figyelmes az úton. Áhá, gondoltam lovaskocsi járt előttem. Különösebb fékezés nélkül beledöntöttem az MZ-t a következő, 60-as táblás kanyarba, aztán… aztán akkorát satultam mint a ház, meg döntöttem akkorákat szegény MZ-n, hogy ihajj, de szerencsére szembejövő nem volt, mert akkor összeütköztem volna… igen, összeütköztem volna, méghozzá az út közepén gazdátlanul álldogáló TEHÉNNEL! Három boci legelészett az út mentén, aztán szerintem az egyik úgy gondolta, hogy ő aztán mégsem akar az árokban álldogálni, szépen kibattyogott az útra, befordult merőlegesen az árokra, és úgy rágcsálta az út menti füvet, teljesen lezárva a jobb oldali sávot.
Ilyen izgalmak után értem be Tiszafüredre, ahol három napi rutin után kapásból megtaláltam az előre kinézett kempinget. Bár tényleg kulturált hely volt, elfogadható árakkal, de igazán mégsem ilyenre számítottam. Bár előny volt, hogy egy kis, nyugodt, csendes hely volt, de közvetlenül a termálfürdő mellett, a Tisza-tótól viszonylag távol. No azért csak viszonylag, mert kb 10 perc séta volt a távolság, de a „Fürdő utca”-i címet olvasva a neten én kis naiv nem erre számítottam. Mindenesetre nem véletlenül terveztem Tiszafüredre az aznapi szállást, úgyhogy gyors sátorállítást követően felmértem a környező boltokat, némi vásárlás és villámgyors uzsonna után mentem is a Tisza-tóra fürödni, lévén még nem volt szerencsém korábban ide eljutni.
Némi éjszakai eső után reggel kicsit bátortalanul bújtam elő a sátorból, nem tudva hogy az időjárás hogy fogja alakítani az aznapi programot. Felhőknek azonban nyoma sem volt, szikrázó napsütés fogadott, csak a sátorajtó felhajtásakor kaptam a nyakamba egy adag vizet
Gyors készülődés után reggeli közben már volt társaságom is, egy srác érdeklődött, és teljesen begerjedt mikor mondtam neki, hogy mekkora úton vagyok. A már szokásos kérdésekre válaszolva némi büszkeséggel gondoltam át, hogy egész szép teljesítmény van mögöttem. (főleg ha azt is nézzük, hogy MZ-vel mentem) Mindemellett ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy eltérek az eredeti útitervtől. A tervek szerint a napi program Eger lett volna, az éjszaka pedig Parádfürdőn egy kempingben telt volna. Ez változott annyiban, hogy Egerben a vár megnézése után visszafordultam Tiszafüredre. Legfőbb oka az volt, hogy még egyszer ki akartam használni, hogy ott vagyok a Tisza-tó mellett.
Reggeli után tehát elmentem várat nézni Egerbe.
Mielőtt valaki a fejemhez vágná, hogy nem a méret a lényeg, azért elmondom hogy itt is csalódtam.
Bár látványosabb volt mint a szigetvári vár, de valami komolyabbra számítottam. Az egri csillagokban legalábbis nagyobbnak tűnt.
A vár megnézése közben aggasztó felhők jöttek és csöpögni kezdett az eső úgyhogy söpörtem vissza Tiszafüredre ahol a délutánom végül pihenéssel, és strandolással telt, ami már rám is fért 3 napi motorozás után.
A Tisza-tó bár kissé hideg, de kellemes volt, nekem egyébként jobban tetszett mint a Balaton.
Este végül fájó szívvel sétáltam vissza a kempingbe, tudva, hogy a következő nap már hazafelé fordítom a kormányt, és bár még nem otthon, de már újra a dunántúlon fogok aludni…
Az esti, a túra vége, az elindulás miatt érzett szomorúság kicsit még reggelre is bennem maradt, de az indulás óta látott legszebb napsütéses reggel ezt el is űzte. Bőséges reggeli után (minden kajámat meg kellett enni, mivel kellett a hely a Bikavérnek) átnéztem a napi útvonalat, amin csodálkozva láttam a térképen hogy „Magyarország földrajzi középpontja” mellett fogok elmotorozni. Ez eddig föl sem tűnt, gondoltam majd megnézem magamnak, biztos van valami oszlop, tábla, miegymás. Felcuccoltam az MZ-re, aztán fájó búcsút vettem Tiszafüredtől. Nem baj, jövőre újra jövök!!!
Mentem tovább Jászapáti – Jászberény útvonalon, az első pihenőm Nagykátán volt, itt tízórai, közben a további útvonal elemzése következett. Találtam egy kis összekötőutat, amivel közvetlen Albertirsára értem volna, Cegléd elkerülésével. Térképen legalábbis megvolt az út. Nem találtam. Elővettem a pda-t, beizzítottam a gps-t (eddig egész úton nem volt rá szükség), de azzal sem sikerült elsőre rátalálni, úgyhogy negyedórás bócorgás után inkább elraktam a pda-t, és inkább elindultam Ceglédre.
Onnan már nem jelentett gondot Albertirsára átmenni, ahonnan Dánszentmiklós felé vezetett az út, de aztán hiába sasoltam, semmilyen táblát nem láttam, hogy bizony Magyarország közepe mellett mennék el. Söpörtem tehát tovább Örkény – Kunpeszér – Tass útvonalon, aztán Dunaújváros a Pentele-hídon tértem vissza a Dunántúlra. Ekkorra már minden bajom volt, egy seggel MZ-n ennyit menni nem normális dolog… Perkáta – Seregélyes vonalon értem be Székesfehérvárra, az aznapi célállomásra. Eddigre már nagyon, mondom NAGYON fájt a seggem a motorozástól…
A délután nagybátyáméknál telt rokonlátogatóban, aztán átpöffentem Smile szaktársamhoz akiknél az éjszaka (egy kis része) telt. Egy kis dumálás, lepakolás után mentünk is bevetésre.
A "mitigyunk" kérdés vége a Hubi lett, aminek nálam csúnya vége szokott lenni… Most szerencsére nem volt olyan drasztikus vége, csak hazafelé sétálva a játszótéren állatkodtunk „kicsit”… Próbáltunk bemenni a Mekibe kajálni, de már zárva volt, úgyhogy mellette a játékvár lett betámadva. Sajnos túl kicsik voltak rajta a járatok, Smile pedig még (már) túl józan volt ahhoz, hogy beszoruljon, inkább hátrafelé kiaraszolt belőle Aztán jöttek az én hülyeségeim…. Ennyi pia után ugye brunyálni kellett…. Hát…. Aki rajtam kívül már mászott fel kajak részegen kivilágított reklámtáblára 3 méter magasra, hogy a táblán a ford fókuszt lebrunyálja, miközben az autók mennek el alatta, na az jelentkezzen itt és most. Cammogtunk tovább hazafelé, és jött az isteni szikra miközben elmentünk a sebességmérő trafis tábla előtt: TEEE? HA SZEMBEFUTUNK VELE, AKKOR MÉR? Hát igen, persze, a következő fél óra azzal telt, hogy futkostunk a tábla felé, ahol kiderült a nagy igazság: motoroscsizmában nem lehet olyan gyorsan futni mint sportcipőben: Smile sportcipőben 23-at futott, én csizmában 21-et, lehet döntögetni a csúcsokat!!!
Hazaérve Smile-ékhoz persze amint vízszintes helyzetbe kerültem, már aludtam is mint a bunda (talán már előtte is?!)
Az éjszakai piálás után hajnali fél tíz körül ébredtünk. Annyira nem is voltam másnapos mint amilyenre számítottam A nap további részében elvoltam Smileéknál, kajáltunk, dumálgattunk (elhintettem a magot, már ő is motorozni akar), megnéztük a motogp futamot, aztán útra keltem hazafelé. Fehérvár-Veszprém-Tapolca útvonalat már jól ismertem, semmi újdonság nem volt. Itthon már nagyon vártak, aznap volt anyu névnapi bulija, a végére még sikerült becsöppennem, aztán csak meséltem, meséltem, meséltem….
A túra összegzése:
1 motor, 2 kerék, 6 nap, 1420km :D
Benzin: ~11000Ft + olaj: 1000Ft
Szállás: 7000 Ft
Beugrók: ~ 3500 Ft (mindenhol diákjegy)
Kaja / pia: 4000Ft (az előre otthon összecsomagolt kaján kívül)
És az élmény: megfizethetetlen (minden másra meg ott a Mastercard )
Összességében tehát nagyjából 25 ropiból elvoltam egy hétig, és mondhatom, hogy tényleg felejthetetlen élményekkel lettem gazdagabb. Örülök, hogy belevágtam és megcsináltam, mert tényleg jó kaland volt. A tapasztalatok alapján viszont már tudom hogy a jövőben mit kell másképp csinálni: pl felesleges ennyit belesűríteni egy-egy napba, sokszor este már úgy estem le a mociról. Ha hasonló hosszú túráról van szó, érdemes pihenőnapot közbeiktatni amikor az ember csak elvan valahol, és pihen, esetleg a környékben nézegelődik. Az MZ-vel való elindulást nem bántam meg, jól bírta a kis 125-ös, bár a Mecsekben azért szenvedett kicsit. Nyugodtan elindulnák vele ismét, bár azért talán ekkora túrára már érdemes nagyobb vassal elindulni. Jövőre remélem már lesz nagyvas, de akinek kis MZ-je, vagy hasonló kategóriájú mocija van, szerintem hozzám hasonlóan nyugodtan belevághat hasonlóba, mert MEGÉRI! NEMKICSIT, NAGYON! Az ilyen élményekre tényleg szüksége van az embernek, nekem is nagyban megváltoztatta a világnézetemet. Eddig motorral kb 150km-es körön belül mozogtam, egy-egy találkozóra elmentem, de ez így nagyon más volt!
Ha valakinek tanács vagy bátorítás kell, mert hasonlóban gondolkodik ,forduljon hozzám bátran, amiben tudok, segítek, és ami a legfontosabb:
ELKEZDTEM TERVEZNI EGY (ILLETVE TÖBB) JÖVŐ ÉVI TÚRÁT, VÁROK JELENTKEZŐKET AKIK SZÍVESEN CSATLAKOZNÁNAK! A DOLOG RÉSZLETEI (MIKOR, MERRE, STB) MÉG ELÉG KÉPLÉKENYEK, ÍGY MAJD ÖTLETEK, TANÁCSOK IS JÖHETNEK!
Köszönöm mindenkinek aki végigolvasta (esetleg végigizgulta) a napi beszámolóimat, remélem én is minél több hasonlót olvasok majd tőletek!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése